For English please scroll down
„Zöld erdőben jártam,
Kék ibolyát láttam.
El akart hervadni
Szabad-e locsolni?”
Forrás/Source: http://www.almaimotthona.hu
Húsvét ünnepe hazánkban egy fontos vallási ünnep, amelynek alkalmával Jézus Krisztus feltámadására emlékezünk. Ez alkalomra országszerte miséket, istentiszteleteket, körmeneteket rendeznek. Maga a húsvéti ünnepkör a farsang utáni negyven napos böjttel kezdődik. Nagycsütörtököt gyakran zöldcsütörtöknek is nevezik, mert ilyenkor a jó termés reményében zöldséget, például spenótot szoktak fogyasztani. Ezen az estén a harangok elhallgatnak, „Rómába mennek”, legközelebb csak nagyszombaton szólalnak meg újra. Húsvét nagypéntekje Jézus kereszthalálának az emléknapja, nagyszombaton szentelték meg a tüzet és tartottak vízszentelést is, erre feltámadási körmenettel emlékezünk, valamint véget ér a böjti időszak is.
Mindemellett persze a húsvét a tavasz eljövetelének is ünnepe.
A hagyományos húsvéti menüsor: sonka, tojás, kalács és torma szinte minden háztartásban megjelenik napjainkban is, de eredete szintén vallási vonatkozású: a böjt után az emberek a fent említett finomságokkal megrakott kosarakkal mentek a templomba, hogy az ételt megszentelve fogyaszthassák el húsvét vasárnapján.Forrás/Source: http://www.mmmonline.hu
A legkedveltebb húsvéti szokás a magyarok lakta területeken a locsolkodás húsvét hétfőjén. A locsolkodás eredete is régre nyúlik vissza, a hagyomány alapjául a víz megtisztító, megújító hatása szolgál. Vidéken még manapság is gyakran kútvízzel vagy slaggal locsolják meg a fiúk a lányokat, a városokban azonban a víz helyét átvették a különféle kölnik. A locsolásért cserébe a fiúk hagymahéjjal vagy káposztával festett tojást kaptak. Ez a szokás napjainkban is érvényben van, de már mindenféle tojásfestéket és matricákat is lehet kapni, illetve egyre elterjedtebb, hogy pénzt adnak a locsolásért a lányok, valamint vendégül látják a férfiakat.
Nem maradhatnak ki a locsolással járó locsolóversikék sem, amelyeknek manapság több ezer mókásabbnál mókásabb fajtája létezik, de persze a hagyományos, régebbi versek sem merültek feledésbe.
Elterjedtté vált még a húsvéti nyuszi érkezése a gyermekek körében. A nyuszi titokban csokoládétojást és csokinyuszit hoz a gyermekeknek, de gyakran igazi nyúl és kis csibe is érkezik ilyenkor a családokhoz.Forrás/Source: http://hu.pinterest.com
A húsvéti szimbólumok eredetéről is érdemes pár szót ejteni. A tojás az ősi termékenység szimbóluma, a kereszténység kultúrkörében pedig a feltámadásé. A nyúl szintén a termékenység szimbólumává vált, hazánkban német hatásra honosodott meg. Bárány helyett mi már leginkább csak sonkát fogyasztunk, de azért még jelen van áldozati jelentést hordozó jelképe a mi hagyományainkban is. A barkaág Magyarországon az olajág jelképét helyettesíti, amellyel Jézust köszöntötték jeruzsálemi bevonulásakor.Forrás/Source: http://szinesotletek.blog.hu (Romsics Lászlóné festette a tojásokat)
Ha tetszett a cikk, kövess minket a Facebookon is!
***
There are a lot of interesting folk customs still alive all over Hungary. Easter holds a great significance to Hungarian People. It’s a special time where celebrations are marked by folk traditions and religious observance. Here are a few of the most popular Easter customs in Hungary.
Egg painting
Egg painting is one of the oldest traditions, in fact it’s older than Hungary. The art of decorating Easter eggs in Hungary was originally a Pagan ritual but was carried over with the acceptance of Christianity. Eggs are decorated with simple geometric shapes or ornamented with swirls of plants and flowers. The colour red is often used as it symbolizes the blood of Christ. Many eggs also carry the embroidery of Hungarian designs that are a part of the traditional dress. Painted wooden eggs are also displayed in many Hungarian homes.
Sprinkling
Sprinkling is a very popular Easter custom in Hungary, observed on Easter Monday, which is also known as “Ducking Monday“. On this day, boys playfully sprinkle perfume or perfumed water on girls. Until some time back, young men used to pour buckets of water over young women’s heads. Now it is more common for men to spray perfume, cologne or just plain water, and then ask for a kiss and a red egg. This ritual is associated with fertility, healing, and cleansing rites.
Children
On Easter Sunday the Easter bunny brings presents for the kids, which they have to find during the Easter egg hunt.
Meals
Traditional Easter meals include boiled smoked ham, horseradish, boiled eggs, potato salad and Easter bread.
Follow us on Facebook.