Séta a Budakeszi Vadasparkban/Wildlife Park in Budakeszi
2014. december 27. írta: Travelguide.Betti

Séta a Budakeszi Vadasparkban/Wildlife Park in Budakeszi

For English please scroll down

A Pilis egyik közkedvelt kirándulóhelye, a Budakeszi Vadaspark 1979-ben nyitotta meg kapuit, mára pedig igazi családbarát vadasparkká vált.

Minden korosztály számára lehetőség van az állatsimogatóban testközelből találkozni dámszarvasokkal és muflonokkal. Kézből etethetjük és meg is simogathatjuk őket. 2010-ben farkasok és egy medvepár is csatlakozott a park többi lakója közé. Sétánk során találkozhatunk például mókussal, hiúzzal, rókával, nyúllal, sakállal, mosómedvével, vaddisznóval, bivallyal vagy akár sassal és hollóval is.allati_napok3.jpg

A vadasparkban kiemelt hangsúlyt kapnak a gyerekek, nekik túra babakocsik állnak rendelkezésükre a nehézkes talajviszonyok miatt, valamint megépült a Baba-mama kuckó, ahol etetőszék, pelenkázó és mikrohullámú sütő segíti  az anyukákat.

A színpadon minden szombaton bemutatókat láthatunk. Karácsonykor élő betlehemmel kedveskednek a látogatóknak. Természetesen büfé is van, ahol hideg és meleg ételekkel egyaránt várják azokat, akik megéheztek a kirándulás során.

Nyitva tartás: hétköznap 9.00-től 15.30-ig, hétvégén 9.00-től 16.00-ig.

Állatsimogató nyitva tartás: keddtől vasárnapig, Simogató 1: 10.00-12.00, Simogató 2: 12.30-15.00

Belépődíjak:

Felnőtt: 1200 Ft/fő

Gyerek (2-től 14 éves korig): 600 Ft/fő

Nyugdíjas és diák: 800 Ft/fő

Családi (minimum: 1 gyerek és 2 felnőtt esetén): 2700Ft/fő

Parkolási díj hétvégi-, ünnep- és munkaszüneti napokon:

Motorkerékpár: 200.- Ft/nap

Személygépkocsi: 300.- Ft/nap

Autóbusz: 700.- Ft/nap

Megközelíthetőség: tömegközlekedéssel (Szanatórium utcai buszmegállónál kell leszállni) és némi sétával, kerékpárral, aszfaltos úton autóval, turista útjelzésekkel ellátott erdei ösvényen

***

One of the most popular excursion locations of Pilis (Pilis mountains?) is the Budakeszi Wildlife Park, which has become a real family-friendly wildlife park today. We can meet with deer and mouflon in the petting zoo. During walking we can meet with squirrel, wolf, bear, lynx, fox, rabbit, jackal, raccoon, boar, buffalo and even with eagles and ravens. A baby-mama nook has been built recently, where high chair, changing and a microwave oven provide help to mothers. We can see a presenter on the stage every Saturday. At Christmas time there is a live Bethlehem for the visitors. In addition there is a buffet of course, in case we get hungry.

A bejegyzés trackback címe:

https://travelguidehungary.blog.hu/api/trackback/id/tr696974533

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása