For English please scroll down
Régóta szerettem volna afrikai országba utazni, de eddig valahogy mindig távol maradtam a kontinens két legnépszerűbb úticéljától. A sok eltérő vélemény és a magyar turisták fejében élő kép az „olcsó, de piszkos és gyomorrontásos” Tunéziáról nem volt túl kecsegtető. Testvéremmel, Ritával viszont biztosak voltunk benne, hogy Tunézia (és Djerba szigete) többet jelent ennél a hármas közhelynél.
Az ország fő vonzereje kétségtelenül kedvező árfekvésében és közelségében rejlik, hiszen ha túl vagyunk a charter járatokra gyakorta jellemző négy-öt órás késésen, Budapesttől alig kétórányi repülőútra egy különleges világba csöppenhetünk. Mi is izgatottan szálltunk le a repülőről és jó mélyet szippantottunk a kerozingőzös, de határozottan afrikai levegőből. A kontinensre valójában csak két nappal később léptünk, de mi máris egy új, eddig ismeretlen helyen éreztük magunkat.
Szigetre látogatni számomra mindig izgalmas élmény, Nyugat-Afrika legnagyobb szigete, a Gabes-öbölben elhelyezkedő Djerba pedig elég kicsi (514 km²) ahhoz, hogy alaposan körbejárhassuk. Látnivalókban nincs hiány; a szigeten található Észak-Afrika legrégebbi, La Ghriba nevű zsinagógája, a Ghazi Mustapha erőd és egy krokodil-farm is, de a 17 km hosszú fehér homokos tengerpart és a pálmaligetekkel, egzotikus kertekkel övezett hotelsor önmagában is impozáns látvány. Vonzó tény továbbá, hogy a szárazföldi Nabeul mellett Djerba a tunéziai fazekasság központja, és a sziget azon kevés helyek egyike, ahol a berber nyelvet még mindig beszélik. 
Tunéziai stílusban épült szállodánk alacsony, tágas, kupolás épülete szépen illeszkedett környezetébe. A kertből kivezető, pálmákkal szegélyezett sétány végén csak úgy ragyogott a tenger kékje, amikor először megláttuk. A tengerparti bár színvonala kissé távol állt a katalógus vonzó leírásától, sőt, lesújtó látványt nyújtott, de a strand így is szuper volt. Míg a gumimatracunk felfújásával bíbelődünk, két oldalról három-háromtagú tevekaraván húzott el mellettünk. Fényképezőgép után rohantam, nem tudva, hogy a jelenség percenként fog ismétlődni egy héten át.
Útitársaink egy része a világért sem merészkedett volna messzebb a tengerpart-medence-étterem háromszögnél, pedig érdemes felfedező útra indulni, annál is inkább, mert a sziget közbiztonsága kiemelkedően jó. A taxizás olcsó és gyors módja a nézelődésnek. Djerba széles főútjai mind a fővárosba, a 60 ezer lakosú Houmt Souk-ba vezetnek, ami lényegében egy hatalmas, nyüzsgő hangyaboly. Központi része természetesen a bazár, ahol a kevésbé tapasztalt turista menthetetlenül elveszik. A kedvességet és udvariasságot, mint mindenhol, itt is nagyra értékelik, de az alkudozás számomra fárasztó rituálé. Eleinte még próbálkoztam; „Salam alaikum”-mal köszöntem, dicsértem a sziget szépségét, az árus portékáját, elmondtam, hogy édesanyámnak vásárolok, de az állandó kötelező teázás és boltba invitálás unalmassá és időigényessé vált, így feladtam. Rita azonban kőkemény alkupartnernek bizonyult, és szinte sosem engedett az előre kigondolt néhány dínáros árból. Persze könnyű dolga volt, mert állandó pénzhiányban szenvedtünk és gyakorlatilag tényleg nem volt nálunk több. A dínár kivitele az országból ugyanis tilos, visszaváltani viszont nem lehet, csak a reptéren, de ott sem mindig. Így maradt a nem túl jól működő rendszer; kisebb összegek váltása a szállodában, ami sosem volt elég. Különösen Guellalában, a fazekas faluban tett látogatásunkkor éreztem úgy, hogy bármennyi pénzt el tudnék költeni, és persze pont akkor volt nálunk a legkevesebb. A faluban több mint 400 mester él és dolgozik, akik színes kerámiáik százait pakolják ki a házak elé, csalogató gyanánt. A dolog működik; lelkesedésemet nem tudom leplezni, az árus csak mosolyog, és bár szinte szükségtelen, de azért kimondja a varázsszót; a tál valódi berber munka – hát persze, megveszem! A vásárlásnak a poggyász súlyhatár vetett véget, amit a reptéren nagyon komolyan vesznek, így inkább átmentünk a guellalai népművészeti múzeumba. Itt az arab kalligráfia termének nem tudtam ellenállni, hosszasan időztem a színes tinták és papírok között, míg végül a mester leírta arab betűkkel a nevemet – 5 dínárért.
Bazárbeli kudarcaim után inkább az iszlámra szintén annyira jellemző adakozással próbáltam elmélyedni a helyi szokásokban. A djerbaiak nagy része a turizmusból vagy idénymunkából él, az átlagkereset körülbelül 250-300 dínár, így mindenki örül az 1-2 dínáros baksisnak, különösen Ramadan idején. Nyaralásunk véletlenül egybe esett a böjt havával, ami Tunéziát még érdekesebbé tette számomra. Ilyenkor az iszlám világ néhány hétre teljesen megváltozik. Ramadankor a muszlimok napfelkelte és napnyugta között nem ehetnek, és nem ihatnak. Az egész napot és a 40 fokos hőséget fehérre meszelt szögletes házaik, a menzelek, vagyis tanyák árnyékában hűsölve vészelik át, és várják a napnyugtát, amikor először vehetnek magukhoz élelmet és vizet. Napközben tehát megáll az élet, hogy aztán napnyugta után annál hangosabban és nyüzsgőbben induljon újra – míg újra fel nem kel a nap. Ez egyben azt is jelenti, hogy amint lemegy a nap, az üzletek legalább egy órára bezárnak (még a reptéri check-in pult is), a muszlimok pedig elmennek imádkozni és reggelizni.
Aki szereti a nagy attrakciót a végére tartogatni, az tegyen úgy, mint most én, hiszen kétségtelenül a Szahara túrán lesz részünk a legkülönlegesebb élményekben – ekkor már valóban Afrikában. A programnak van rövidebb változata is, de érdemes a kétnaposat választani, mert a sok száz kilométernyi zötykölődés tényleg megéri; a kirándulás során áthaladtunk az ország legnagyobb kiszáradt sós taván, a Chott el Djeriden, megnéztük a berberek barlanglakásait Matmatában, majd részt vettünk egy igazi dzsip túrán. Bár a Csillagok háborúja díszletek nem tettek rám nagy hatást, a sivatag és a Chebika oázis látványa annál inkább. A második nap reggelén egy datolyaültetvényt látogattunk meg. Nagyra értékeltem a pillanatnyi kellemes klímát, de – bár még csak 7 óra volt – a pálmaleveleken átsütő napsugarak újabb forró délelőttöt ígértek. Mire Douzba értünk, a tevegelés helyszínére, dél volt. A hőség óriási, ivóvíz nincs sehol (meg persze másmilyen sem). Biztos voltam benne, hogy el fogok ájulni, de a kölcsön kapott berber ruhában egyáltalán nem volt melegünk. Mire visszaértünk a szállodába, olyan fáradtnak, piszkosnak és szomjasnak éreztem magam, mint még soha, de valahogy mégis jó érzés volt, hogy a Szahara homokja van a cipőmben.
Tunézia tehát valóban más, kicsit sem európai, de ezzel együtt izgalmas, érdekes ország. Olcsó is, de aki ennek ellenére minőséget vár, csalódni fog. Hogy piszkos-e? Rettentően. De amint megláttam a csillogó tengert és a Szahara végtelen, aranyló homokdűnéit, mindez már egyáltalán nem tűnt fontosnak.
(A hiedelem a garantált gyomorrontásról nem igaz, legalábbis, ha szigorúan tartjuk magunkat a szabályhoz, miszerint jégkockát, tejterméket és nyers ételt nem fogyasztunk, és a biztonság kedvéért palackozott vízzel mosunk fogat.)
Költségvetés: Utazás All inclusive ellátással last minute ajánlatban (de főszezonban!) 140.000 Ft. (Elő- és utószezonban ugyanez 90.000 Ft-ból is kijöhet). Vízum nincs, egyéb költség nincs.
Zsebpénz: A kétnapos Szahara túra 30.000 Ft, minden más olcsó, elég +40.000 Ft
A látnivalókra szánt napok száma: 3.
Kötelező: Tevegelés, sivatagi túra (legalább az egynapos)
Extra tipp: Mindig legyen nálunk aprópénz és víz (komolyan!). A sivatagba szandálba vagy papucsba menjünk, a zárt cipőket a homok tönkreteszi.
A cikkben szereplő összes tartalom (szöveg és képek) szerzői jogi védelem alatt áll, melyek engedély nélküli publikálása, felhasználása tilos és jogsértő.
Élményeiteket, kalandjaitokat, fotóitokat megoszthatjátok velünk (és mindenkivel)! Beszámolóitokat a travelguide.hungary@gmail.com email címre várjuk.
Ha tetszett a cikk, kövess minket a Facebookon is!
***
I’ve always wanted to visit Africa, but up to this time I stayed far from the two most popular destinations on the continent. There are lots of different opinions and the image of the „cheap but dirty” Tunisia wasn’t so promising. However, my sister, Rita and I were sure, that Tunisia and the island of Djerba were more than this stereotyped phrase.
The country’s main charm for Hungarians is its cheap prices and the fact, that it is only two hours by plane, we can be in a completely different, but unique world. We were so excited, when stepped out from the plane and took a deep breath from the distinctly African air.
Visiting an island is always an exciting experience for me, and West-Africa’s biggest island, Djerba is small enough to explore in detail, although there are plenty of sights to see. On the island, is Africa’s oldest synagogue, La Ghriba, the Ghazi Mustapha fortress and a crocodile farm, but the 17 km long white sandy beach and the line of hotels surrounded by exotic gardens itself is an amazing sight. It’s also good to know, that beside Nabeul on the land, Djerba is the centre of the Tunisian pottery, and the island is one of the last places where the Berber language is still spoken.
Our hotel was a low, large, domed building, built in Tunisian style, which was perfectly fitted to its environment. From the garden a palm lined walkway led to the beach. However, the standard of the beach bar was quite far from the brochure’s charming description, the beach itself was super. While we tried to put together our beach stuff, a camel caravan walked along the beach just next to us. I ran for my camera, not knowing, that the situation will be repeated every minute for a week.
Some travellers from our group stayed by the pool-restaurant-beach triangle all week, but it’s worth to discover the neighbourhood as the island’s safety is surpassingly good. Taxis offer a cheap and fast way of transportation. Djerba’s wide main roads all lead to the capital, the 60 thousand inhabitant Houmt Souk, which is a huge bustling anthill. Its centre of course is the bazaar, where the less inexperienced tourist can get irretrievably lost. Kindness and politeness (as everywhere) are highly appreciated, but bargaining was really tiring for me. Initillay I tried it. I was greeted with „Salam alaikum”, praised the beauty of the island and the vendor’s goods, I told the vendor that I was shopping for a gift for my mother, but the vendors’ invitation for a tea started to be boring and time consuming, so I gave it up. Rita, however, seemed a really strong bargaining partner, as she never waivered from her price. Of course, it was an easy ride, as we had constant currency shortages and we really had no more money with us. This was because the dinar’s export from the country is prohibited, however, it can be exchanged back only at the airport. So this not so good system left for us changing small amounts at the hotel’s reception, which was never enough. Lack of money was especially a big problem in Guellala, the pottery village. More than 400 masters live and work in the village and put out their colourful ceramics in front of their houses to catch the tourists’ attention. It works! I couldn’t hide my enthusiasm, the vendor just smiled at me, and although it was needless to say, but he said the magical word: the dish is a real Berber work of art. Of course I bought it! The baggage weight limit put an end to the shopping, as it is handled very seriously in the airport. So we went to the Guellala folk art museum. Here I couldn’t resist the Arabic calligraphy and spent a long time among colourful inks and papers. Eventually the master wrote down my name in Arabic letters – for 5 dinars.
After my failures in the bazaar, I tried to mingle with people by another typical Islamic habit, namely donating. Most of the inhabitants of Djerba live from tourism or seasonal work, their average income is at about 250-300 TND. They are glad to receive some tips, especially during the time of Ramadan. Accidentally our holiday was in the month of the fast, which made Tunisia more interesting to me. At this time the Islamic world completely changed for a few weeks. During Ramadan, Muslims aren’t allowed to eat or drink anything from dawn to dusk. They tide over the whole day with the 40 degrees heat in the shadow of their whitewashed, square houses, namely the menzels, and wait for the sunset, when they can eat and drink for the first time.So during the day life stops, but after the sun goes down, it restarts much louder and teeming. This also means, that at dawn shops close at least for an hour (including the check in desks at the airport) and Muslims go to pray and have breakfast.
If you like to save the best things for the end, there is no doubt, that in Tunisia it is the Sahara tour. The programme has a shorter version, but it’s worth choosing the two day trip, even if you have to take a hundred kilometres by bus. During this trip we went across the country’s biggest dry salty lake, Chott el Djerid, we have seen the Berber’s troglodyte houses in Matmata, and took part on a real jeep tour. Although I wasn’t impressed by the Star Wars scenery but the view of the desert and the Chebika oasis was amazing. On the morning of the second day our group visited a date plantation. The climate was ideal in the shadow of the palms, but the morning sun promised another hot day. By the time we arrived to Douz, the place of the camel tour, it was noon. It was a tremendous heat, and there was no drinkable water anywhere (or any kind of water). I was sure that I would become unconscious, but the traditional Berber dress was quite good. By the time we arrived back to the hotel, I felt so dirty, tired and thirsty, what I’ve never been before, but it was a good feeling to see the Sahara’s sand in my shoes.
So Tunisia is different indeed, it isn’t European at all, but it’s an exciting and interesting country. It is cheap as well, but if you expect high quality, you will be disappointed. Is it dirty? Terribly! But if you look at the shining sea and the Sahara’s endless golden sand dunes, all these things won’t seem to be important.
© Copyright of Travel Guide Hungary, 2015. All rights reserved.
Follow us on Facebook.
