Régóta terveztük, hogy elutazunk Erdélybe pár napra, hogy az ott élő rokonainkat meglátogassuk, és nagyokat kiránduljunk. Természetesen nem sikerült zökkenőmentesen odaérni: az autópályán jutott eszünkbe, hogy nem hoztunk magunkkal pénzt, a GPS csak addig vitt, amíg készen volt a román autópálya, aki már járt itt közülünk az meg azt sem tudta, hol vagyunk… Szóval röpke tizenkét óra alatt meg is érkeztünk.
Nagybátyám házában laktunk, amely Hargita megyében, Lövéte mellett, a Vargyas-patak közvetlen szomszédságában található. Igazi vadregényes vidék, a ház mögött pár méterrel még medve barlangra is bukkantunk. Napközben kilenc kismalac rohangálását figyeltük, tehenet fejtünk és csirkéket etettünk.
A 44 km hosszú Vargyas-patak zúgására elaludni és ébredni csodálatos élmény. Ez egy elég gyors folyású patak, amelynek medre sziklákkal és kövekkel van tele.
Rövid erdélyi tartózkodásunk során két helyre tudtunk elmenni, a Szent Anna-tóhoz, és a Madarasi-Hargitára. Ahogy Jókai Mór írta: „Vannak nagyszerűbb, pompásabb, elragadóbb látványok Erdély tájai közt, de oly magasztos alig lehet több, mint a Szent Anna tava. A legrégibb időktől a legújabbig szüntelen vallásos eszmék Sion-köde lebegett e táj fölött, ez volt a rajongók, az ihlettek Libanonja, ami Izráelnek az Olajfák hegye, a hindunak agangeszi szent völgy, az északi skandinávnak az Igdrazill árnyéka alatti magány, s a hellén költészet arany árnyképeinek a Tempe: az Erdélynek a Szent Anna tava."
Nem is tudnék szebben fogalmazni, mint Jókai, mindenkinek látnia kell ezt a gyönyörű tájat. A tó közelében van egy kis kilátó, ahová fel lehet mászni, és felülről is megtekinthetjük a tavat és az azt körülvevő erdőséget. A közelben találhatunk büféket és ajándékboltokat, úgyhogy, aki elfáradt megpihenhet.
Végül nem maradhat el a tó keletkezéséről szóló legenda sem. Eszerint a tó helyén régen egy hegy állt, annak a tetején egy vár. Egy órányira innen egy másik hegyen pedig, egy másik vár. A két várban két egymást gyűlölő testvér lakott. Egyszer a másik várban élő testvér egy nagyúrtól szerzett egy gyönyörű hintót hat lóval, melyet a fivére nagyon megirigyelt. Fogadtak, hogy ő különbet fog szerezni, tizenkét lóval, egy napon belül. Mivel nem tudott lovakat szerezni, a legszebb lányokat a várba parancsolta, és tizenkettőt a hintó elé fogott, köztük egy Anna nevűt. Azok nem tudták megmozdítani a hintót, ezért a fivér ostorral kétszer is rácsapott a legelsőre, Annára, aki vérezni kezdett és megátkozta a testvért. Ekkor hatalmas vihar lett, a vár összedőlt, és elsüllyedt, helyén egy tó keletkezett. Tizenkét hattyú úszott a tó vizén, kijöttek a partra, majd visszaváltoztak leányokká, de csak egy maradt itt, Anna, aki kápolnát épített a parton, és naphosszat imádkozott itt élete végéig. Halála után nevezték el a tavat Szent Anna-tavának.
A Madarasi-Hargitához (melyet a „székelyek szent hegyeként” is emlegetnek), kicsit nehezebb volt eljutni, mert nagyon rossz út vezet fölfelé, anyukám vissza is akart fordulni, mert féltette az autóját. Persze mi ezt nem hagytuk, olyan nincs, hogy itt vagyunk, és nem nézzük meg a Hargita és Székelyföld legmagasabb csúcsát… Felérve láttuk, hogy „utánfutós” traktorokkal is fel lehetett volna jönni, kifejezetten azért vannak, hogy felhozzák ide a turistákat. Végül is mindegy, a lényeg, hogy feljutottunk.
A csúcson lévő menedékház sokak által látogatott hely, egyébként a magyar kormány támogatásával épült 1941-ben. Innen fantasztikus kilátás nyílik a környékre, csodálatos hegyek, völgyek, medencék látványa tárul elénk. Valamint itt található a vidék legnépszerűbb síközpontja is.
Felejthetetlen négy nap volt, megfogadtuk, hogy még visszamegyünk, mert Erdély még számtalan látnivalót tartogat számunkra.
Költségek: mivel mi rokonoknál laktunk, így szállást nem fizettünk, csak az útiköltséget, autópályadíjakat, és üzemanyagot.
A látnivalók szempontjából szerintem egy hetet minimum el kell itt tölteni.
Kötelező megnézni a Szent Anna-tavat.
Tipp: Nem szabad útközben arra hallgatni, aki már járt itt korábban, mert az új autópályák miatt könnyű eltévedni…
A cikkben szereplő összes tartalom (szöveg és képek) szerzői jogi védelem alatt áll, melyek engedély nélküli publikálása, felhasználása tilos és jogsértő.
Élményeiteket, kalandjaitokat, fotóitokat megoszthatjátok velünk (és mindenkivel)! Beszámolóitokat a travelguide.hungary@gmail.com email címre várjuk.
Ha tetszett a cikk, kövess minket a Facebookon is!